Kategóriák
Adomány Segítünk

Szabolcs-Szatmár Bereg Megye

Ma ismét egy áldott napon vagyunk túl. Szabolcs-Szatmár Bereg megyében (Demecserben és Dombrádon) jártunk Bodó Viktor úrral és csapatával, valamint Balogh László kollégánkal és csapatával kiosztani 110 tartós élelmiszer csomagot a szegény családoknak. Hatalmas köszönet a Katona József Színháznak a szájmaszkokért, amit kiosztottunk a mai napon. Hatalmas tisztelet és hála annak a hölgynek, aki nagyon finom süteménnyel várt minket! Az Úr áldja meg őt és kedves családját!

Csébi Károly

Kategóriák
Adomány Köszönjük Segítünk

Adományosztás a munka ünnepén – Pocsaj

Május elsején, az ünnepnapon sem pihent az Országos Roma Civil Tanács: a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj településen 50 család számára vitt élelmiszeradományt önkentes segítőivel. A hajdúsági falu négy szegregátumában élőknek nagy segitséget jelentett a több napra elegendő tartós élelmiszer ezekben a nehéz időkben. Az adományok szállításában Lakatos György, a Romano Glaszo művészeti csoport vezetője nyújtott segítséget.

A családok támogatásához hozzájárult Vajda József budapesti pék is, aki péntek hajnalban 100 darab félbarna kenyeret sütött, hogy azt az Országos Roma Civil Tanács önkénteseivel szétoszthassa a nélkülözők között. A Látványpékség tulajdojosa saját felajánlásaként vállalta, hogy a jövőben azokon a napokon, amikor az önkéntes segítők élelmiszeradományt visznek a településekre, egy-egy kilós fissen sütött kenyérrel szeretné kiegésziteni az adománycsomagokat.

Schatzné Kovács Marianna, a Dikh Tv egyik tulajdonosának magánfeljánlásból a Pocsajon élő gyermekek egy-egy csokoládét is kaptak.
Egy rászoruló általanos iskolás gyermeknek, aki nem tud résztvenni digitális oktatásban, Nagy Erzsébet Emese közösségfejlesztővel egy új tabletet is adományoztak. Az önkéntesek utiköltségét, és az élemiszeradományok egy részenek megvásárlását Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke magánadományával segítette.

Az 1Magyarország kezdeményezés támogatásaként a védekezést segitő felvilágosító plakátokat is kihelyeztek az önkéntesek a települes utcáira.

Pocsaj roma nemzetiségi önkormányzatának képviselői, és a helyi segitők az adományosztás után egy ebédre vendégül látták az Országos Civil Tanács önkénteseit.

Romák és nem romák összefogásával már közel 4500 családnak segithetett eddig az Országos Roma Civil Tanács, így a rendkívüli helyzetben közel 20 ezer embernek, köztük nagyon sok gyermeknek adhattak segítséget.

Kategóriák
Adomány Köszönjük Segítünk

Két középiskolás tanulmányait segíthettük

Két középiskolás tanuló számára juttattunk el a tanulásukhoz szükséges laptopot.

Köszönjük az adományozónak!

Kategóriák
Adomány

Donáth Anna a saját születésnapját ajándékozta nekünk

Segítsünk a rászorulókon, támogasd te is a Tankuckó Egyesületet!

A születésnap az élet ünnepléséről szól, ezért számomra április 6-a édesanyám felköszöntésével indul, hiszen neki köszönhetem létezésemet. A koronavírus-járvány mindannyiunk életét kiszolgáltatottá teszi, ezáltal felértékelődik az élet ünneplése. Ilyenkor még a szokásosnál is jobban felelősek vagyunk egymásért. Leginkább azokért, akik a legsúlyosabb szegénységből kénytelenek átvészelni a következő hónapokat. Azokért, akiknek nem arra a kérdésre kell választ adniuk, hogy mi lesz a járvány után, hanem arra, hogy a hét végén mit tudnak az asztalra tenni a gyerekeik elé. Ezen próbál segíteni rengeteg civil szervezet és önkéntes szerte az országban, például a több mint 100 civil szervezet együttműködéséből megalakult Országos Roma Civil Tanács nevű szövetségi háló. Rengeteg önkéntest összegyűjtve próbálnak segíteni a kiszolgáltatott helyzetbe került roma és nem roma családoknak, időseknek. Az ernyőszervezethez tartozó Tankuckó Alapítvány most gyűjtést indított, hogy a legleszakadtabb térségben élők életét egy kicsit elviselhetőbbé tegyék: tartós élelmiszerekkel, higiéniai szerekkel, tűzifával segítik őket. Én a születésnapom alkalmából őket támogattam. Segítsünk együtt! Ha lehetőséged van rá, utalj az alul látható számlaszámra! A legkisebb összeg is fontos segítség. Minden forinttal életek megmentéséhez, könnyebbé tételéhez járulsz hozzá. Segítsük egymást a járványban – ne engedjük el senki kezét!TanKuckó Oktatási és Kulturális Egyesület,2184 Vácegres, Szabadság utca 7.számlaszám: 11600006-00000000-85654695

Közzétette: Donáth Anna – 2020. április 6., hétfő

Nagyon megtisztelő számunkra, hogy Donáth Anna, a Momentum európai parlamenti képviselője saját születésnapját ajándékozza nekünk: EGYMILLIÓ forinttal segíti adományosztó munkánkat, és arra kéri, biztatja ismerőseiket, a magyar állampolgárokat, ők is vegyenek részt ebben a támogató akcióban.

Tisztelt képviselő, Kedves Anna, köszönjük a nagylelkű felajánlást, a biztatást, és nagyon boldog születésnapot, sok erőt, jó egészséget kívánunk! Ebből az Egymillió forintos összegből több száz kiszolgáltatott helyzetbe került roma és nem roma családoknak, időseknek, rászorulónak tudjuk az életét egy kicsit elviselhetőbbé tenni az ország hátrányos helyzetű településein.

Számunkra, civileknek, önkéntes segítőknek rendkívül fontos és erős visszacsatolás, hogy tevékenységünkre döntéshozók, parlamenti képviselők, kormánytagok, valós képviseletet ellátó személyek, a közélet kimagasló alakjai is felfigyelnek, és bátorítanak, segítenek munkánkban. Le kell szögezzük: az Országos Roma Civil Tanács nem keresett és ezután sem keres politikai kapcsolatokat, mert nem ez a célunk, hanem az, hogy a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzetben sok száz családhoz juttathassuk el a segítséget. Legyen az élelem, tisztítószer, védőfelszerelés, vagy amire éppen szükség van. Most, a bajban összefogásra és cselekedere van szükség, félre kel tenni politikai nézeteket, érdekeket, mert embertársaink egészségének megóvása az elsődleges, az emberek élete a tét!

Az irigységből és a rosszindulatból fakadó számtalan negatív kritika, alpári stílusú megjegyzések csak tovább erősítenek bennünket abban, hogy nagyon jó úton haladunk, és még tovább segítsük a rászoruló embertársainkat mindennemű megkülönböztetés nélkül!

Hálás köszönetet mondunk a rászoruló, bajban lévő emberek nevében is Donáth Anna EP-képviselőnek, Polgár András úrnak, Palkovics László miniszternek, és mindazoknak a cégvezetőknek, önkormányzati képviselőknek, magánembereknek, akik az elmúlt időszakban segítették támogatták a munkánkat nem csak felajánlásokkal, hanem akár egy jó szóval is!

Isten áldjon mindenkit, vigyázatok magatokra!

Országos Roma Civil Tanács

2020. ápilis 6.